A rendszeres természetben tartózkodás, számos fizikai hatásán túl, csökkentheti a depresszió kialakulásának kockázatát és a stresszt, javíthatja koncentrációs képességünket, kognitív funkcionalitásunkat, segíthet uralkodni az impulzusainkon és a napsütés révén hozzájárulhat a kiegyensúlyozottabb alváshoz.
A biofília hipotézis szerint az emberek veleszületett vonzalmat éreznek a természethez. Mivel őseink a túléleshez a környezetre támaszkodtak, így alapvető késztetésünk a természettel való kapcsolatteremtés. Számos kutatásból derül ki, hogy akik ezt a kapcsolatot rendszeresen ápolják, a boldogságuk, szubjektív jóllétük és a pozitív érzelmeik növekedéséről számolnak be. Ennek egyik legfőbb oka a rendszeres csodálat érzése, ami segít értelmet látni az életünkben, valamint a valahová tartozás érzése, amit annak a tudatosítása okoz, hogy mi, mint egyén, egy sokkal nagyobb szerves rendszer részei vagyunk. A rendszeres megtapasztalása ennek a két érzésnek az eudaimonikus boldogságérzethez járulhat hozzá.
Ebben a pillanatban is rengeteg kutató dolgozik azon, hogy a lehető legjobban megértsük a természettel való kapcsolatunkat. Fontos ezt megértenünk, majd ezt a tudást eljuttatnunk a döntéshozó helyzetben lévőkhöz, hogy aztán velünk együtt, a mi igényeink szerint alakítsák át a környezetünket. Ez egy hosszú és költséges folyamat, és pont ezért fontos, hogy ne várjunk a végéig: már ma lehet természetbe menni.

Az utcai környezet, a legtöbb munka- és szórakozóhely szenzoros túltöltést, ezáltal mentális fáradtságot és feszültséget okozhat. Ha önmagában ez nem lenne elég, legtöbben munka- és szabadidőnket is képernyők előtt töltjük, így egyre kevesebb tényleges feltöltődési lehetőségünk van. A természet viszont a fent említett okok miatt tényleges feltöltődést kínál.
Nyilvánvaló, hogy egy érintetlen nemzeti parkban tett túra az, ami igazán leköti az agyat, segít ellazulni és újratöltődni, de fontos figyelembe venni, hogy ezt heti rendszerességgel ma nem mindenki engedheti meg magának. Hétköznap, munka után pár szabad órával azonban egy közeli parkba már elmehetünk. Már a sima gyep és fák látványa is magában hordozhatja a feltöltődés lehetőségét, és ha más természeti táj nem áll rendelkezésünkre, akkor elég, ha kihasználjuk azt, amink van. Ahogy egy kis testmozgás is jobb a semminél, úgy a kis természet is jobb. A nagy természeti elvonulásokkal szemben a Ventilátor Piknik ezt a fajta kiszakadást a mindennapjaink rendszeres részévé szeretné tenni.

Aki több időt tölt a természetben, jobban érdekelt abban, hogy megvédje azt. Ezért nem csak a magunk, hanem a teljes bioszféra érdekében fontos, hogy életünk részévé tegyük a természetet. Ha az emberek elszakadnak a természettől, a motivációjuk is megszűnik arra, hogy erőfeszítést tegyenek annak védelmében. Ez egy ördögi kört indít, ami könnyűszerrel hagyja, hogy természetvédelmi érdekek helyett gazdasági érdekeket helyezzünk előtérbe, melynek következménye, hogy kevesebb kapcsolódási lehetőségünk marad, ami további érdektelenséget szül. Ilyen fontosságú kérdésekkel szemben pedig, mint a környezet- és természetvédelem, nem engedhetjük meg sem az érdektelenséget, sem a cinizmust.
A ''Worldwide Independent Network of Market Research'' kutatásaiból kiderül, hogy a globális populáció 48%-a úgy gondolja, hogy a kormánya nem teszi meg a szükséges lépéseket a környezetvédelem irányába. Az ő kutatásaikból derül ki az is, hogy a kormánnyal szembeni szkepticizmus növekszik a természetben töltött idővel. Ezzel együtt, a rendszeres természetjárók több időt szentelnek arra is, hogy jobban megértsék a fenntarthatósági kérdéskörök komplexitását, ezáltal jobban felismerjék a nagyvállalatok és az államok törekvéseinek sikerességét, vagy ígérgetéseik ürességét. Nem válnak vak optimistává, de a cinizmusuk csökkenhet, mert pontosabban látják saját szerepüket és eszközeiket ezekben a törekvésekben.
Aki rendszeresen természetbe jár, az hozzászokhat azokhoz a pozitív érzésekhez, amiket ennek köszönhetően tapasztal. Előbb utóbb követelni kezdheti, hogy ez a pozitivitás mindenhol ott legyen körülötte: az otthonában, a lépcsőházában, az utcájában, a munkahelyén, az iskolájában, a szórakozóhelyeken, boltokban és még a kórházakban is. Bár ennek a kikövetelése már nem áll a Ventilátor Klub hatalmában, az itt elültetett mag az erre nyitottakban észrevétlenül egy árnyalt környezetvédelmi szemléletté nőheti ki magát, ami aktivizmussá, civil szervezetek támogatásává, vagy akár tényleges politikai nyomásgyakorlássá válhat.

Ahogy egymás megsegítése és a magány oldása sem szorulhat a Ventilátor Klub keretei közé, úgy a környezetvédelem és a természetben való tartózkodás sem. Ezekre számtalan módszer és lehetőség létezik, aminek megragadására a Klubon túl is szeretnélek bíztatni.
Illetve gyakran találkozom a problémafelvetéssel, hogy az utcán, tömegközlekedésen vagy köztereken ma már nem lehet ismerkedni, mert mindenki elidegenedett egymástól. Ennek is számos oka van, az egyik ilyen, hogy már számtalanszor éltek vissza az átlagember nyitottságával és bizalmával, a másik pedig, hogy legtöbbünkre ez akár veszélyes is lehet. A szervezés és közösség viszont újraépítheti ezt az ismerkedéskultúrát, persze nem az utcán és a metrón, a munkából fáradtan hazaeső és a saját világukban pihenni akaró emberek között, hanem parkokban és zöld tereken, azok között, akik erre nyitottak lennének. Ezért arra is biztatnálak, hogy segíts megtölteni a városi zöld tereket. A Klubon kívül, vagy a Klubbal együtt, de szervezzünk annyi közösségi programot, hogy ne lehessen elférni a parkokban.